kollektiv műterem"

Kecskeméti Piarista Általános Iskola Felső Tagozat

2013

2012-ben a Piarista Rend vette át Kecskeméten, a Czollner téren található
Ward Leánygimnázium épületeit. A központban található Piarista Gimnáziummal
összevonva, az általános iskolai képzés folyik ezen a területen. Jelen
tervben vizsgált épületünk a „D” jelű, 1996-ban épült gimnáziumi és
kollégiumi funkcióval.

Az épület a tervek szerint 12 tantermes, felső tagozatos általános iskola
funkcióit kell betöltse. Az Angolkisasszonyok által épített iskola
középfolyosós rendszere kereszt alakban négy részre osztja az épületet. Míg
három negyede tantermeket és oktatási helyiségeket tartalmaz, az egyik
részben eredetileg kollégiumi szobákat helyeztek el.

Alapvető feladat az épület bővítése, mely megoldásnak a szűkös alapterületi
lehetőségek miatt (max. 134 m2) kompaktnak, logikusnak, egyszerű
struktúrájúnak kell lennie. Az épületet eredetileg úgy alakították ki, hogy
dél-kelet felé bővíteni lehessen, erre tűzfallal néz, homlokzatát szabadon
hagyták, és folyosói kapcsolatokkal rendelkezik. Ezt tervünk ki is
használja, az új részt itt helyezzük el.
Az épületben lévő kollégiumi szobák helyén a keresztbe fordított
tartószerkezet miatt sajnos tantermeket nem lehet elhelyezni, itt
csoportszobák, vizesblokkok, szertárak készülnének. A lépcsőház közelében
liftet terveztünk az akadálymentesítés megoldására.
Az új szárny földszintjére került a tantestületi helyiségek egy része, az
emeletre két tanterem, a felső szintre pedig a rajz szaktanterem. A meglévő
épület konyhájának átalakításával létre lehet hozni a melegítő konyhát, az
ebédlőt pedig egy szomszédos tanteremmel egybenyitva lehet bővíteni. Így
biztosítani tudjuk a 12 tantermet és a kiszolgáló helyiségeket is, mert
jelenleg azok még a minimális szintet sem érik el.
Az új épületrész lapos tetős mivel tetőtérben tantermet, szaktantermet nem
lehet elhelyezni. Az emelet konzolosan előreugrik a földszinthez képest,
így tudunk megfelelő méretű tantermeket adni és ez adja az épület
karakterét. A meglévő épület felújítása során a mostani baracknál
világosabb sárgás törtfehér színezést javaslunk a dryvit felületekre és a
fa szerkezetekre is.