kollektiv műterem"

Kecskeméti Piarista Általános Iskola Felső Tagozat

2013

2012-ben a Piarista Rend vette át Kecskeméten, a Czollner téren található Ward Leánygimnázium épületeit. A központban található Piarista Gimnáziummal összevonva, az általános iskolai képzés folyik ezen a területen. Jelen tervben vizsgált épületünk a „D” jelű, 1996-ban épült gimnáziumi és kollégiumi funkcióval.

Az épület a tervek szerint 12 tantermes, felső tagozatos általános iskola funkcióit kell betöltse. Az Angolkisasszonyok által épített iskola középfolyosós rendszere kereszt alakban négy részre osztja az épületet. Míg három negyede tantermeket és oktatási helyiségeket tartalmaz, az egyik részben eredetileg kollégiumi szobákat helyeztek el.

Alapvető feladat az épület bővítése, mely megoldásnak a szűkös alapterületi lehetőségek miatt (max. 134 m2) kompaktnak, logikusnak, egyszerű struktúrájúnak kell lennie. Az épületet eredetileg úgy alakították ki, hogy dél-kelet felé bővíteni lehessen, erre tűzfallal néz, homlokzatát szabadon hagyták, és folyosói kapcsolatokkal rendelkezik. Ezt tervünk ki is használja, az új részt itt helyezzük el.
Az épületben lévő kollégiumi szobák helyén a keresztbe fordított tartószerkezet miatt sajnos tantermeket nem lehet elhelyezni, itt csoportszobák, vizesblokkok, szertárak készülnének. A lépcsőház közelében liftet terveztünk az akadálymentesítés megoldására.
Az új szárny földszintjére került a tantestületi helyiségek egy része, az emeletre két tanterem, a felső szintre pedig a rajz szaktanterem. A meglévő épület konyhájának átalakításával létre lehet hozni a melegítő konyhát, az ebédlőt pedig egy szomszédos tanteremmel egybenyitva lehet bővíteni. Így biztosítani tudjuk a 12 tantermet és a kiszolgáló helyiségeket is, mert jelenleg azok még a minimális szintet sem érik el.
Az új épületrész lapos tetős mivel tetőtérben tantermet, szaktantermet nem lehet elhelyezni. Az emelet konzolosan előreugrik a földszinthez képest, így tudunk megfelelő méretű tantermeket adni és ez adja az épület karakterét. A meglévő épület felújítása során a mostani baracknál világosabb sárgás törtfehér színezést javaslunk a dryvit felületekre és a fa szerkezetekre is.