kollektiv műterem"

KT háza

Budapest, XI. ker.

2013

Bruttó alapterület: 156,75 m2

A tervezett átalakítás Gellért hegy egy erősen lejtő telkén, kétszintes épület földszinti lakásra és annak teraszára vonatkozik. Az épületet az idők folyamán többször is átépítették, lakásokra osztották.
Az általunk tervezett fa szerkezetű terasz anyagában és formájában különválik a meglévő tömegétől, még ha szükségszerűen hozzá is tapad. A tömege nem növekszik, ugyanakkor a tetőlejtés megfordításával és lécburkolatával önálló entitássá válik, megszűnik kiegészítő, másodlagos építmény jellege. Ezt azért is fontosnak tartottuk, hiszen az itt élő család ezen a teraszon keresztül közelíti meg lakását. A minél több fény beengedése érdekében a terasz üvegfedést kapott, valamint az eddig félhomályos helyeket az általunk tervezett kiszélesített bejárati ajtón keresztül és nagy üvegfelülettel egészítjük ki a kert irányába. Így egyúttal vizuális kapcsolat alakul ki a kert és a lakás között. A konyha-előtér és a nappali között szintén szélesítjük az átjárót, így növekszik a térérzet, a lakás átláthatóvá válik, fény jut egyik helyiségből a másikba.
A család igényeinek és az épület adottságainak megfelelően egyedi beépített szekrényeket és polcokat, konyhaszekrény-pultot és étkező asztalt terveztünk, illetve egyedi világítótesteket.