kollektiv műterem"

Piarista üdülő

Balatonberény

2009-

Nettó szintterület: 693 m2

Balatonberény nyugati térségében, a vasút Balatonnal átellenes oldalán, a Petőfi Sándor utcában, a Piarista rend 2009 nyarán több telekből álló ingatlant vásárolt (egyesítése folyamatban van). Az új telken egy lakóház méretű főépület, mely üdülőként működött, és egy kis kiszolgáló
melléképület állt. A különböző telkeket a rend egyesítette, az így kapott új területen a meglévő épületek felhasználásával egységes, kis létszámú üdülőt szeretnénk létrehozni.
A meglévő épület jó állapotú 80-as években elterjedt kialakítású tipikus családi ház. Terveink szerint a fedett-nyitott, oszlopos teraszokkal rendelkező főépület és kiszolgáló épület az utcára merőlegesen elhelyezkedő tornácos ház archetípusát absztrakt módon idézi meg. A két épület egymással szembe forduló „tornácai” fogják össze a belső udvar terét egy kompozícióvá. Törekedtünk olyan természetes anyaghasználatra, ami megmutatja a régi-új részek közötti másságot. Ezt acél tartókkal és faburkolattal fejeztük ki, a tetőnél pedig korcolt fémlemez fedéssel. Ezáltal a belső udvar felé forduló épületek homlokzatai összhangba kerültek.