Váci Piarista Gimnázium és Rendház
Rekonstrukció és akadálymentesítés
Vác, Konstantin tér
2007-2010
Bruttó szintterület: 13882 m2
megépült
Golda Jánossal
1714-ben telepedtek le Vácott a piaristák, és attól kezdve folyamatosan (lépésről- lépésre) építettek, hogy megoldják a növekvő iskola helyhiányát és korszerűsítését. Az épületegyüttesben található gimnázium, rendház, barokk templom, modern tornaterem, ahol az épületek egymás mellé „nőttek”.
Az elmúlt évtizedekben az épületállomány lepusztult, a koncepció nélküli javítgatások nem segítettek.
Megbízásunk egy uniós forrásokat célzó akadálymentesítési pályázathoz készült engedélyezéssel indult, ahol az egész együttes koncepcionális felújítását meghatároztuk, majd kiemelt pontokon javasoltuk a konkrét beavatkozásokat. Az akadálymentesítés és az iskola céljai összecsengtek. Az amúgy is kevés és elavult mosdóval, és néhol követhetetlen közlekedési rendszerrel rendelkező iskola megoldást talált a problémáira. Újabb és több WC blokk, akadálymentes WC-k, két új lift, egy új lépcsőház, korszerűen felújított műemlék díszterem és annak kiszolgáló terei, tantermek és rajzterem, iskolaudvari burkolás, parkoló került kialakításra. A meglévő értékeket maximálisan megőriztük, míg az új elemek az elérhető legkorszerűbb anyagokkal és esztétikával kívántak megjelenni. Koncepciónk szerint a fő pontokon megvalósult megújulás kihat környezetére, és a jövőbeli felújítások során a kiemelt helyszínek összekötésével az egész együttes megújulhat.